|
|
A gyógynövények felhasználása
A gyógynövények alkalmazásának, fogyasztásának lehetőségei:
Gyógyeák:
Gyógynövény-főzet, forrázat, gyógytea: A frissen gyűjtött növényi részeket késsel felaprítjuk, üveg, vagy porcelán edénybe rakjuk. A felforralt vizet az így előkészített gyógynövényre öntjük. A frissen szedett gyógynövényt fogyasztás előtt rövid ideig, kb. 1/2 percig áztassuk. Szárított gyógyfüvek esetén valamivel hosszabb áztatás szükséges (egy-két perc), majd leszűrve fogyaszthatjuk.
A gyökereket hideg vízben tegyük fel főni, kevés forralás után néhány percig hagyjuk állni.
Gyógytea készítésekor néhány recept kivételével egy csésze vízhez egy bő teáskanálnyi aprított gyógynövényt adagolunk.
Egyes gyógynövényeket erős hőhatásnak kitéve elveszítik gyógyhatásukat, így ezeketet nem forrázhatjuk. Az ilyen növényekből hideg áztatással készíthetünk gyógyteát úgy, hogy a szükséges mennyiségű gyógynövényt hideg vízben 8-12 órán át áztassuk, majd fogyasztáshoz csak annyira melegítsük föl, hogy azonnal iható legyen.
> gyógyteák
Eszencia - gyógynövény tinktúra:
A tinktúrát kb. 40%-os valódi pálinka felhasználásával készíthetünk. Egy jól záródó üveget lazán megtöltünk a tinktúra alapanyagául szolgáló növénnyel, majd jó minőségű pálinkát öntünk rá. Lezárva, szobahőmérsékleten legalább két hétig hagyjuk állni. Néha összerázzuk az üveg tartalmát, majd átszűrjük és a szűrőben maradó növényi részeket is kipréseljük. Az így elkészített tinktúra teába, vagy más italba csepegteve fogyasztható, valamint külsőleg borogatás vagy bedörzsölés formályában alkalmazható.
Frissen facsart lé:
A turmixgéppel összeaprított gyógynövények friss, kisajtolt levét belsőleg cseppek formájában fogyaszthatjuk, külsőleg a beteg testrészre kenve alkalmazzuk. Ajánlott minden nap frissen elkészíteni. Kis üvegben, jól lezárva hűtőszekrényben hosszú ideig tárolhatjuk.
Pép:
A gyógynövény péppé tört leveleit és szárait egy vászonkendőn szétkenjük, ezzel borítjuk be a beteg testrészt. Ezt a borogatást egy másik kendővel átkötjük, ami rögzíti és melegen tartja. Az így elkészített kötés éjszaka is maradjon a kezelt testrészen.
Dunsztkötés:
Egy edényben forraljunk vizet, e fölé helyezzük szitában a gyógyfüvet, majd fedjük le. A még meleg, átpuhult gyógynövényt rakjuk kendőre, ezt borítsuk rá a kezelendő testrészre. Az így felhelyezett borogatást egy gyapjúból készült kendővel csavarjuk át, mert a dunsztkötés nem hűlhet ki. A dunsztkötést viszonylag hosszú ideig, több órán át hagyjuk a beteg testrészen.
Kenőcs, olaj:
Kenőcskészítés: Vágjunk apróra négy marék gyógynövényt, amit 1/2 kg. felforrósított disznózsírban elkeverünk. Rövid pirítás után, vegyük le a tűzhelyről. Lefedve egy éjszakán át hagygyjuk hűlni, majd másnap kissé melegítsük fel. A meleg, folyékony kenőcsöt egy vászon kendőn szürjük át, majd töltsük üvegekbe, vagy más tárolásra alkalmas edénybe.
Az olaj elkészítése: töltsünk tele egy üvegedényt füvekkel, virágokkal, majd öntsünk rá annyi hidegen sajtolt olívaolajat, ami 2 tujjnyira ellepi a növényeket. Napon, vagy meleg helyen hagyjuk állni két hetet.
Gyógynövényfürdők:
A gyógynövényeket egy éjszakán át hideg vízben áztatjuk. Egy teljes fürdőhöz kb. hat-nyolc liter frissen szedett, vagy 200 gramm szárított gyógynövényt használjunk. Következő nap a vizet felmelegítjük, és a fürdővízhez öntjük. Ügyelni kell arra, hogy a szív tájéka ne legyen víz alatt. Az ülőfürdőt ugyanígy készítjük el, esetén ugyanúgy járunk el, mint a teljes fürdőnél, de kb. fele mennyiségű gyógynövényt használunk. Anyi vizet használjunk, a vesetájékot ellepje.
A gyógynövények terápiás célú alakalmazása a fitoterápia.
> A gyógynövények használatával kapcsolatos figyelmeztetés
|